Egy virágzó hortenziabokor mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ha véletlenül felbukkan, egyszerűen muszáj rögtön megállni és gyönyörködni benne. Mert buja. Meg decens. Na és a színei!
Egészen a közelmúltig meg voltam győződve arról, hogy ez nem csak az én gyengém, hanem valamiféle kollektív vonzalom. Fatális tévedésemre egy kedves ismerősöm ébresztett rá, aki séta közben képes volt kikerülni a hirtelen szembejövő, elképesztő szépségű hortenziákat és csak menni, sőt: menekülni előlük tovább. Mert amíg én bennük decens gyönyörűséget, addig ő élveteg, klerikus borzadályt látott. Persze, hogy nem hagyhattam ennyiben: egész délután a hortenziák esztétikai értékéről vitatkoztunk. Azt hiszem, nyertem, pár órán belül ugyanis ellenfelem kezében egy tő kék hortenziával tért haza. Ekkor még egyikünk sem sejtette, hogy ez a frissen vett növény nem csak a Hortenzia-háborúban aratott győzelmem, hanem egy új időszámítás kezdetének a jele is nála. Pár napon belül ugyanis a kék hortenziát jó néhány fajtárs követte még. Aztán jöttek a fűszernövények, a zöldségpalánták, az egynyári és évelő virágok, na meg a díszfüvek. Így esett, hogy az én kedves ismerősöm mindenki legnagyobb megrökönyödésére egyik napról a másikra vadul kertészkedni kezdett. Én meg kert híján utánaeredtem a kertészkedés lélektanának. Érteni akartam. Azt, ami vele, és ami oly sokunkkal megesett már a világtörténelemben: hogy kertünk (virágládánk, teraszunk, ablakpárkányunk) lelkileg se perc alatt rabul ejtett és megbabonázott bennünket.
A titok a kert és a kertészkedés természetében rejlik. A kert amióta világ a világ az Élet képviselője, egy számunkra kiutalt darabka belőle. Megtalálható benne annak összes szakasza: a magállapot, a foganás, a csírázás, a palánta-lét, a növekedés, a kibomlás, a termőre fordulás, a virágzás, a termés, a betegség, az öregedés, a halál, de még a feltámadás is. Kertünk (virágládánk, teraszunk, ablakpárkányunk) csodája, hogy segítségével e szent körforgás passzív résztvevőiből, annak teremtőivé is válhatunk. Ráadásul gondozása közben csupa olyan cselekedet követünk el, amely saját emberi életünkben velünk is megtörténik. Előkészítjük a talajt a vetésre. Ültetünk. Vigyázzuk az új életkezdemények növekedését. Öntözünk. Egyelünk. Ha szükséges, átültetünk. Védekezünk a káros külső behatások ellen. Lemetsszük, ami túlburjánzott. Levágjuk, ami elvirágzott. Leszüreteljük, ami megérett. Kiássuk, ami elhalt. Aztán pihentetünk, majd újra előkészítjük a talajt az ültetésre.
Kertünk otthonunk legspirituálisabb része, hiszen gondozása csupa olyan, mélyen mágikus, az Élet fő ütőeréhez kapcsolódó és kapcsoló cselekedetet követel meg tőlünk, amely egyszerre hat rá és hat vissza ránk, kertészekre is. Mert az Élet folyamataival és energiáival nem lehet büntetlenül babrálni. Kertészkedés közben nem csak teremtő, aktív résztvevői vagyunk a körforgásnak, hanem rá is kapcsolódunk. Észrevétlen megfürdünk benne, részesülünk hihetetlen energiájából. Felfrissülünk és összerendeződünk. Dolgozunk, és mégis kisimulunk. Görnyedünk, és mégis kiegyenesedünk. Rálátunk túlburjánzott és meghaladott dolgainkra, kapcsolatba kerülünk növekedésre vágyó részeinkkel. Gyönyörködünk virágjainkban. Újjászületünk. És ennek a hétköznapi csodának a megidézéséhez igazán nem kell sok. Elegendő hozzá valamekkora saját földdarab, na és persze egy tő kék hortenzia.
(megjelent a 2020. júliusi Otthonban)