A minap megtörtĂ©nt velem minden felnĆtt rĂ©mĂĄlma. Egy nyolcĂ©ves kisfiĂș jelentĆsĂ©gteljesen rĂĄm nĂ©zett, majd megkĂ©rdezte tĆlem, hogy szerintem mi mƱködteti a MikulĂĄst, a HĂșsvĂ©ti nyulat Ă©s a KarĂĄcsonyt. EgyĂĄltalĂĄn nem a körĂtĂ©sre volt kĂvĂĄncsi, a lĂ©nyeg Ă©rdekelte. Bevallom, pĂĄnikba estem.
Sejtelmem sem volt ugyanis szĂŒlei vonatkozĂł narratĂvĂĄjĂĄrĂłl. ArrĂłl meg plĂĄne nem, hogy hogyan szeretnĂ©k kezelni azt a pillanatot, amikor kisfiuknĂĄl bekopog a realitĂĄs Ă©s egyszer csak gyanĂșssĂĄ vĂĄlik minden, ami tegnap mĂ©g simĂĄn hihetĆnek tƱnt. Mi mĂĄst tehet egy gyermeki kĂ©rdĂ©stĆl pĂĄnikba esett felnĆtt, plĂĄne ha pszicholĂłgus: visszakĂ©rdeztem. A vĂĄlasza szĂven ĂŒtött. Azt felelte, hogy a MikulĂĄst, a HĂșsvĂ©ti nyulat Ă©s a KarĂĄcsonyt szerinte a felnĆttek mƱködtetik. Ăreztem, hogy ennek a fele sem trĂ©fa. A realitĂĄs nem csak hogy bekopogott hozzĂĄ, Ć mĂĄr be is engedte, Ă©s most nagyon szeretnĂ© tudni, hogy pontosan mivel ĂĄll szemben. Ăpp ezĂ©rt az Ă©giekhez fohĂĄszkodva kimondtam az elsĆ szĂłt, ami a szemĂ©be nĂ©zve elĆször az eszembe jutott. âA csoda.â Szerintem a MikulĂĄst, a HĂșsvĂ©ti nyulat Ă©s a KarĂĄcsonyt a csoda mƱködteti.
Sem az eszem nem ment el, sem az Ć realitĂĄsfejlĆdĂ©sĂ©t nem akartam visszafogni, amikor Ăgy vĂĄlaszoltam. EgyszerƱen csak szerettem volna egy nagyon fontos dolgot elĂĄrulni neki a realitĂĄssal Ă©s az Ă©lettel kapcsolatban. Azt, hogy ezek egyĂĄltalĂĄn nem zĂĄrjĂĄk ki a csodĂĄt, sĆt: a csoda emberi Ă©s termĂ©szeti vilĂĄgunk szerves rĂ©sze, az ember Ă©s a termĂ©szet mƱködĂ©sĂ©nek legjava. Nem termĂ©szetfölötti varĂĄzslĂ©nyek privilĂ©giuma, hanem a sajĂĄtunk, nem kapjuk, vagy passzĂvan ĂĄtĂ©ljĂŒk, hanem mi magunk teremtjĂŒk meg azt. LeglĂĄtvĂĄnyosabban talĂĄn Ă©ppen KarĂĄcsonykor.
Ilyenkor a legnagyobb emberi csodĂĄt, a szeretetet ĂŒnnepeljĂŒk, Ășgy, hogy elĆidĂ©zzĂŒk, majd a hozzĂĄnk legközelebb ĂĄllĂłkkal mĂĄskor nem tapasztalhatĂł tisztasĂĄgban megĂ©ljĂŒk azt. A szeretet megidĂ©zĂ©sĂ©ben majd közös megĂ©lĂ©sĂ©ben otthonunk nagyhatalmĂș varĂĄzstĂĄrgykĂ©nt segĂt minket. A terĂ©ben elvĂ©gzett ĂŒnnepi felkĂ©szĂŒlĆ rituĂĄlĂ©k (rendrakĂĄs, nagytakarĂtĂĄs, dĂszĂtĂ©s, ĂŒnneplĆbe öltöztetĂ©s, fĂ©nyek gyĂșjtĂĄsa, illatok elhelyezĂ©se) azonnal visszahatnak rĂĄnk, folyamatuk rögtön megtörtĂ©nik velĂŒnk is. RendrakĂĄs közben mi magunk is rendezĆdĂŒnk, nagytakarĂtĂĄs alatt megtisztulunk, a dĂszĂtĂ©s sorĂĄn elszakadunk a
hĂ©tköznaptĂłl Ă©s a kivĂ©telesre hangolĂłdunk, a fĂ©nyek gyĂșjtĂĄsĂĄval a lĂ©nyegesre, a bensĆsĂ©gesre, az intimitĂĄsra koncentrĂĄlunk. TĂ©nykedĂ©sĂŒnkkel nemcsak magunkat, otthonunkat is kĂ©pessĂ© tesszĂŒk a legnagyobb emberi csoda, a szeretet kifejezĂ©sĂ©re, egyfajta szeretetnyelvvĂ© formĂĄljuk. RĂĄadĂĄsul egy olyan kivĂ©teles szeretetnyelvvĂ©, amely nem csak egy, hanem egyszerre több csatornĂĄn keresztĂŒl szĂłlĂt meg minket. Az ĂŒnnepi ruhĂĄkba Ă©s fĂ©nyekbe öltözött Ă©tkezĆasztal a figyelemmel teli minĆsĂ©gi idĆt biztosĂtja szĂĄmunkra szeretteink körĂ©ben. A finom Ă©telek, italok a törĆdĂ©st, a gondoskodĂĄst
hangsĂșlyozzĂĄk, a pihe-puha plĂ©dek Ă©s pĂĄrnĂĄk a testi Ă©rintĂ©sen keresztĂŒl helyeznek minket melegbe Ă©s biztonsĂĄgba, az ajĂĄndĂ©kozĂĄs, a tĂĄrgyi figyelmessĂ©gek szerethetĆsĂ©gĂŒnket, fontossĂĄgunkat teszik kĂ©zzel foghatĂłvĂĄ.
A MikulĂĄst, a HĂșsvĂ©ti nyulat Ă©s a KarĂĄcsonyt a csoda mƱködteti. Nem megmagyarĂĄzhatatlan Ă©s nem termĂ©szetfeletti, hanem mĂ©lyen emberi csoda, de ez semmit nem von le az Ă©rtĂ©kĂ©bĆl, sĆt. CsodĂĄs KarĂĄcsonyt kĂvĂĄnok mindenkinek!
(megjelent a 2020. decemberi Otthonban)