Állítólag a kedvenc évszakom a tél.
Október végén már alig várom a kopogó hideget és a hosszú, beszélgetős estéket. Decemberben ki sem látszom a fahéjas-narancsos hangulatból, na meg a máskor teljességgel vállalhatatlan giccses aranyozott angyalokból és csöpögős filmekből. Januárban pedig a szánkózásból, korcsolyázásból majd a fánkevészetből.
Aztán eljön a február közepe, és hirtelen minden megváltozik. Hiányozni kezd a fény. Kevés körülöttem a szín. Oltás ide vagy oda, menetrendszerűen elgázol az influenza, ami egy takaros, rövid depressziós epizódban végződik. Így február végén már annyira utálom az állítólagos kedvenc évszakom, hogy nem marad más hátra: mihelyst kisüt a nap, fogom a súrolószereket, a kartondobozokat, és igyekszem kitakarítani a telet az otthonunkból.
Írmagja se maradjon. A giccses angyalok, a fénytelenség, a színtelenség és a februári depresszió is húzzanak jó messzire. Takarítok, selejtezek, rendszerezek, rendezgetek ééééés: a családom legnagyobb megnyugvására: márciusra újjászületek.
Mert a rend - Polcz Alaine gondolatait idézve - a káosz ellentéte. Egyfajta külső és belső szervezőerő. Ezért kamaszkorban, krízisben, nehéz élethelyzetekben, akut pszichotikus állapotokban (illetve az influenzát követő minor depressziós epizódomban) a színvonala romlik, sőt, a rendetlenség állandósul. Lelki állapotjavulás esetén pedig azonnal kezd helyreállni, hiszen a belső káosz külső káosszal, a belső rend külső rendezettséggel jár együtt.
És épp mivel a rend egyfajta külső-belső szervezőerő, a rendrakás, rendszerezés erős terápiás hatással bír. Ha a környezetünket rendbe tesszük, párhuzamosan mi magunk is rendeződünk: miközben megzabolázzuk a külső káoszt, észrevétlenül kontroll alá vonjuk a bensőt is. Hát ezért kezdek én február végén-március elején mindig nagytakarításba, még akkor is, ha a depim egyébként legszívesebben egy sötét sarokba ragasztana mindörökre.
Tudattalanul ugyan, de mindnyájan rendelkezünk egy személyes rend-beállítódással, vagyis különbözünk abban, hogy mit jelent számunkra a rend és a rendetlenség. Lehet, hogy a pár egyik tagjának például belefér a rendbe az élet megannyi árulkodó nyoma a lakásban: a teáscsésze és a folyóiratok az asztalon, a behurcolt gyerekjátékok a szőnyegen. A másiknak viszont ez már maga az őskáosz. Ha nem tudatosítjuk személyes rend-beállítottságunkat, és próbáljuk megérteni, hogyan alakult ki, milyen belső lelki szükségletek (pl. nagy rendszeretés esetén bizonytalanságérzés) táplálják, képtelenek leszünk letenni saját rend-szemüvegünket és toleránsan viszonyulni a másik környezeti szokásaihoz.
Ugyanakkor a rend és a rendetlenség oldalán egyaránt léteznek olyan túlzások, ahol a tolerancia már nem játszik többé. A kontinuum egyik végén a kényszeres rend, míg a másik végén az állandósult őskáosz található.
Az előbbi esetén a folytonos pakolás és rendezés a környezeti kontroll érzéséhez juttatja a lakót. Belső bizonytalansága ellenére a rend keretként összetartja, szorongásaival szemben pedig erőforrásként szolgál, ugyanakkor a vele élők számára épp a kontroll miatt elviselhetetlen. Az utóbbi, vagyis az őskáosz és társai pedig belső rendezetlenségről, válságról tájékoztatnak. Fontos, hogy hasonló esetben lakótársként olvasni tudjuk ezeket a környezeti jelzéseket, és alkalmazkodás helyett a pszichés „rendeződés” felé segítsük a velünk élőt.
Akad azonban néhány kivételt képző eset is a rendetlenségben.
A gyerekek territoriális rendetlensége, noha állandó, egyáltalán nem tartozik a patológiák közé. Hiszen ők azért hagyják szét dolgaikat, hogy jelezzék létezésüket, és helyet béreljenek segítségükkel a közös élettérben. A gyerekei jövőbeni rendszeretete miatt aggódó szülő jobban teszi, ha állandó pakolás helyett megpróbálja belátni ezeknek a jelzéseknek a létjogosultságát, és lazít kicsit. Az otthon, környezet szabad és szülővel közös élvezete sokkal fontosabb a gyerekek jövőjét tekintve, mint az állandó formai rendre nevelés.
A kreatívok megint egy speciális kategória képviselői. Ők ugyanis az ötletelés és kidolgozás szakaszában, a kreatív felhő mögül képtelenek a külvilágra fókuszálni, ugyanakkor az ihlet elvonultával visszatérnek, és rendbe vágják környezetüket. Így rájuk elsősorban a hosszabb rendetlen és rövidebb rendes szakaszok váltakozása jellemző.
Nagyon izgalmas megfigyelni, ki hol rendetlen elsősorban. Még a legpedánsabbaknak is vannak gyenge pontjaik, például egy fiók vagy egy szekrény, ahol minden összeborul időnként. Igazán árulkodó, hogy hajlékunk melyik része hajlamosabb inkább a szétesésre. Ha követtétek az otthon helyiségeiről szóló sorozatot, már tudjátok: a hálószoba a párkapcsolat és az intimitás tere, a nappali a külvilághoz kapcsolódásé és a szociális életé, a konyha a családi kapcsolatoké, míg a fürdőszoba az énképé, a testképé. Így ha valaki elsősorban a hálószobában nem bír rendet teremteni, érdemes elgondolkodnia, vajon milyen megoldatlanságok, elakadások nehezítik párkapcsolati téren az életét.
De van, aki odahaza viszonylag kiegyensúlyozottan rendes, míg a munkahelyén felismerhetetlenül rendetlen, csak azért, mert a munkájában nincs a helyén.
A rend tehát érzékeny diagnosztikai mérőeszköz. Rögtön jelzi lelki állapotváltozásunkat, nehézségeinket, elakadásainkat. Ugyanakkor külső-belső szervezőerőként nagyszerű terápiás eszköz is. Segítségével kezünkbe vehetjük a sorsunkat, egy kis rendrakás (hogy a takarításról most ne is szóljak) segít visszanyerni a belső kontrollt egy-egy nehezebb időszak után.
Úgy gondolom, egyáltalán nem véletlen, hogy nagyanyáink és anyáink épp a nagyobb ünnepek előtt láttak neki otthonuk rendezésének és nagytakarításának. Ők így készültek fel kívül belül a közelgő ünnepre. A külső és egyben belső nagytakarítás már a közelgő rítus bevezető, felkészülő szakaszaként funkcionált.
Közeledik a Húsvét, seprűre fel! :-) Adjunk teret az újjászületésnek otthonunkban és saját lelkünkben is. Kezdjük egy alapos tavaszi nagytakarítással. Ígérem, a terápiás hatás már közben utolér: helyére kerül, ami eddig hányódott, kiselejteződik ami felesleges, megtalálódik az elveszettnek hitt, összerendeződik az összerendezhetetlen. Szembenézhetünk a túl sokkal és a túl kevéssel, segítségül hívhatjuk a mindig meglévőt.
Kitavaszodhatunk, és újra kezdhetünk.