top of page
Kövek a zsebben

Kislányként a zsebeim folyton tömve voltak kövekkel. Kicsordulásig. Sétáltam az utcán, szaladtam a dombon, játszottam az udvaron, és közben mindig lehajoltam egy-egy újabbért. Nem az alakjuk számított, még csak nem is a színük. Az is tökéletesen mindegy volt, hogy sárosak-e vagy csillogók. A sorsukra voltam kihegyezve. 

Az elégedetten vigyorgókat otthagytam: éljenek tovább boldogan. Ellenben a szomorkodó, magányos, viharvert köveket zsebre vágtam és hazavittem kicirógatni belőlük a bajt. Hát valahogy így kezdődött...

bottom of page