top of page
Hunya Csilla
Kövek a zsebben
Kislányként a zsebeim folyton tömve voltak kövekkel. Kicsordulásig. Sétáltam az utcán, szaladtam a dombon, játszottam az udvaron, és közben mindig lehajoltam egy-egy újabbért. Nem az alakjuk számított, még csak nem is a színük. Az is tökéletesen mindegy volt, hogy sárosak-e vagy csillogók. A sorsukra voltam kihegyezve.
Az elégedetten vigyorgókat otthagytam: éljenek tovább boldogan. Ellenben a szomorkodó, magányos, viharvert köveket zsebre vágtam és hazavittem kicirógatni belőlük a bajt. Hát valahogy így kezdődött...
bottom of page