Noé után szabadon

Szalvéták, bélyegek, festmények, könyvsorozatok, nippek, kaktuszok, érmék, bögrék, hírességek tárgyai, utazási relikviák, képeslapok, kártyák, jelvények, gombok, trófeák... Na, jó, inkább abbahagyom, mert ha nem vigyázok, még a végén kizárólag ezzel a felsorolással töltöm meg októberben az Utolsó oldalt. A sor ugyanis végtelen: mi emberek valahogy nagyon szeretünk gyűjteni, és a gyűjteményeinkkel otthonainkban körülvenni magunkat. Ráadásul gyűjtési szenvedélyünk tárgya bármi lehet, de tényleg. A fókusz kizárólag egyéni becsípődéseinktől függ.

A gyűjtés pszichológiájával foglalkozók félig viccesen azt szokták mondani, hogy az első dokumentált szenvedélyes gyűjtő bizonyára Noé lehetett. Aki pont úgy járt el, ahogyan egy szenvedélyes gyűjtőnek eljárnia illik: megcélzott egy bizonyos kategóriát (állatok) és addig nem nyugodott, amíg az összes elérhető fajból egy párt be nem szerzett a bárkájára. Igaz, volt erre némi égi felhatalmazása és hozzá segítsége is, de talán nem meglepő, hogy még ebben sem különbözött mai kollégáitól. Egy valamire való gyűjtő ugyanis, bármit gyűjtsön is, lelkében ma ugyanúgy kiválasztott. Nem tulajdonosa, hanem csak őrzője a gyűjteményének, amelyet gyakran az enyészet, az elhanyagolás, a fel nem ismertség elöl ment meg és nyújt át az utókornak. Ezen a ponton szeretnék is határvonalat húzni a gyűjtők és a gyűjtögetők közé. A gyűjtők, bár szenvedélyükben lehetnek rögeszmések, de nem függőségtől vagy kényszertől, hanem gyakran totálisan tudattalan küldetéstudattól hajtva szedik össze a számukra fontos tárgyakat, ráadásul következetesen csak azokat. Ilyen értelemben a fogyasztói magatartással totálisan szembe mennek, hiszen mivel őriznek és nem birtokolnak, az értelmetlen felhalmozás elkerüli őket: tárgyaik megszerzésük után egyáltalán nem veszítik el az értéküket, nem válnak kacattá, hanem a tulajdonosaik életében fontos szerepet betöltő kincsek maradnak.

Miért gyűjtünk ilyen sokan valamit, ha nem birtoklásvágyból? Például azért, mert egyenként

kimenteni tárgyakat az enyészetből, visszaadni eredeti méltóságukat és megfelelő helyet biztosítani számukra, kicsit minket, gyűjtőket is megvéd a haláltól. Hiszen megmentett tárgyaink túlélnek minket, viszik tovább a velük való kapcsolatunkat, értük tett erőfeszítéseinket, az érdemünket. Aztán azért is, mert hozzájuk kapcsolódva valami nálunk nagyobb ügy, eszme, életút részeseivé válhatunk. A hírességek levetett dolgait gyűjtők például a tárgyakon keresztül kapni vélnek valamit példaképeik sikeréből, tehetségéből, eszmeiségéből, személyiségéből. És hát persze, gyűjthetünk szorongáscsökkentésből is, hiszen annak idején, anyánk első nagyobb hiányát is már egy tárggyal: párnacsücsökkel, takaróval pótoltuk. De kontroll- és rend iránti vágyunk sem lebecsülendő. Teljessé tenni egy gyűjteményt kicsit olyan, mintha létrehoznánk egy tökéletes, teljes, ráadásul totálisan általunk vigyázott miniverzumot, ahová nem ér el a világ kaotikussága, az élettel együtt járó folytonos változás. És a teljességéből, biztonságából természetesen mi gyűjtők is részesülünk. És végül, de nem utolsó sorban: gyűjteményünk üzenet rólunk a körülöttünk élőknek. Egy sor pontos információ leolvasható rólunk belőle, így elképesztő módon segíti a hasonlók összetalálkozását és a gyűjtők gyűjteménybe rendeződését. Így gyűjtünk és általa gyűjtődünk mi magunk is. Noé után szabadon.


(megjelent a 2020. októberi Otthonban)

2 megtekintés0 hozzászólás