A minap megtörtént velem minden felnőtt rémálma. Egy nyolcéves kisfiú jelentőségteljesen rám nézett, majd megkérdezte tőlem, hogy szerintem mi működteti a Mikulást, a Húsvéti nyulat és a Karácsonyt. Egyáltalán nem a körítésre volt kíváncsi, a lényeg érdekelte. Bevallom, pánikba estem.
Sejtelmem sem volt ugyanis szülei vonatkozó narratívájáról. Arról meg pláne nem, hogy hogyan szeretnék kezelni azt a pillanatot, amikor kisfiuknál bekopog a realitás és egyszer csak gyanússá válik minden, ami tegnap még simán hihetőnek tűnt. Mi mást tehet egy gyermeki kérdéstől pánikba esett felnőtt, pláne ha pszichológus: visszakérdeztem. A válasza szíven ütött. Azt felelte, hogy a Mikulást, a Húsvéti nyulat és a Karácsonyt szerinte a felnőttek működtetik. Éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa. A realitás nem csak hogy bekopogott hozzá, ő már be is engedte, és most nagyon szeretné tudni, hogy pontosan mivel áll szemben. Épp ezért az égiekhez fohászkodva kimondtam az első szót, ami a szemébe nézve először az eszembe jutott. „A csoda.” Szerintem a Mikulást, a Húsvéti nyulat és a Karácsonyt a csoda működteti.
Sem az eszem nem ment el, sem az ő realitásfejlődését nem akartam visszafogni, amikor így válaszoltam. Egyszerűen csak szerettem volna egy nagyon fontos dolgot elárulni neki a realitással és az élettel kapcsolatban. Azt, hogy ezek egyáltalán nem zárják ki a csodát, sőt: a csoda emberi és természeti világunk szerves része, az ember és a természet működésének legjava. Nem természetfölötti varázslények privilégiuma, hanem a sajátunk, nem kapjuk, vagy passzívan átéljük, hanem mi magunk teremtjük meg azt. Leglátványosabban talán éppen Karácsonykor.
Ilyenkor a legnagyobb emberi csodát, a szeretetet ünnepeljük, úgy, hogy előidézzük, majd a hozzánk legközelebb állókkal máskor nem tapasztalható tisztaságban megéljük azt. A szeretet megidézésében majd közös megélésében otthonunk nagyhatalmú varázstárgyként segít minket. A terében elvégzett ünnepi felkészülő rituálék (rendrakás, nagytakarítás, díszítés, ünneplőbe öltöztetés, fények gyújtása, illatok elhelyezése) azonnal visszahatnak ránk, folyamatuk rögtön megtörténik velünk is. Rendrakás közben mi magunk is rendeződünk, nagytakarítás alatt megtisztulunk, a díszítés során elszakadunk a
hétköznaptól és a kivételesre hangolódunk, a fények gyújtásával a lényegesre, a bensőségesre, az intimitásra koncentrálunk. Ténykedésünkkel nemcsak magunkat, otthonunkat is képessé tesszük a legnagyobb emberi csoda, a szeretet kifejezésére, egyfajta szeretetnyelvvé formáljuk. Ráadásul egy olyan kivételes szeretetnyelvvé, amely nem csak egy, hanem egyszerre több csatornán keresztül szólít meg minket. Az ünnepi ruhákba és fényekbe öltözött étkezőasztal a figyelemmel teli minőségi időt biztosítja számunkra szeretteink körében. A finom ételek, italok a törődést, a gondoskodást
hangsúlyozzák, a pihe-puha plédek és párnák a testi érintésen keresztül helyeznek minket melegbe és biztonságba, az ajándékozás, a tárgyi figyelmességek szerethetőségünket, fontosságunkat teszik kézzel foghatóvá.
A Mikulást, a Húsvéti nyulat és a Karácsonyt a csoda működteti. Nem megmagyarázhatatlan és nem természetfeletti, hanem mélyen emberi csoda, de ez semmit nem von le az értékéből, sőt. Csodás Karácsonyt kívánok mindenkinek!
(megjelent a 2020. decemberi Otthonban)
Comments